A hajléktalan |
|
|
Már ismerős alak.
Nemrég kezet csókolt,
s tegnap lágyan
megsimogatta arcomat.
|
A levél |
|
|
Halottak napja közeledtén
elém libben egy megfakult kép.
Látom magam előtt nagyanyám
mindig kedves, megfáradt arcát.
|
A mostoha |
|
|
Kín hasogatja lelkem,
görccsé húzza a fájdalom.
Bántottak, ismét bántottak!
|
Andalgó |
|
|
Lágyan szól a dallam,
Figyelek, hogy halljam.
Messzi ének csábít
Fel-felcsendül, ámít.
|
Az élet semmivé lett |
|
|
Belém szakadt a vers.
Nem egy, rengeteg.
Mióta elmentél,
|
Á L O M |
|
|
Á gyamon iszony
L elkem meghalt
O tt bent csattant
M ár a falon
|
Álarc |
|
|
Ólomsúly szívem nem mutatom.
Belül vérkönnyet hasít a fájdalom,
Szememben cseppek befelé esnek,
Arcomon ne lásd, nagyon szenvedek.
|
álmatlanul |
|
|
nézem, mint hajol fölém a plafon
lassan ketyeg az éjszaka
percről percre vánszorog az idő
kísért a holnap és a ma
|
Álmom |
|
|
Álmom magába szívta az ágy,
Nem érzem csak borzongó hangulatát.
Zene hangjai mosódnak fülembe,
Távoli dobhangot ütve ereimbe.
|
Álmosan |
|
|
Az óra megszólal fejem felett
álmosan húz vissza az ágy
még maradnék álmodozni,
képzeletben elszállni hozzád.
|
Álom |
|
|
Lassuló víz partja,
tovagördülő hanga
emlékedre hív.
|
Álomba ringató |
|
|
Csicsíja, csicsíja!
Álomba ringatom
elfáradt lelkedet,
|
Barátnőmnek |
|
|
Mikor úgy érzed, rád borult a világ,
Lelked marcangolja a nyugtalanság,
Mikor minden, de minden lüktetve fáj,
A falat nézni a legjobb.
|
Csillag születik |
|
|
részeg a nóta
csuklik a strófa
üvölti éjbe
nem hagyja mégse
|
Ébred a tavasz |
|
|
Ó, hogy vártalak édes, színpompás tavasz!
Vártalak, mint esőre vár földben a mag,
páncélból kibújva magasra szökelljen
virágokat bontson, széllel nászra keljen.
|
Ébredés |
|
|
Még éjsötét takarja nappalok álmát,
hó latyakján nyújtózkodik a kikelet,
|
Ébredezés |
|
|
Hamvas reggelt köszöntött az éj,
S bár még nyirkos volt ablakomon a sötét,
Ég s Föld határán felfeslett a hajnal,
|
Egy vers margójára |
|
|
A reggel mosdótálba toccsan
Azt hiszed belelóg
Álmaid szivárványon
Csüngő elvetélt mocskok.
|
Egyedül |
|
|
Egyedül állok sírod előtt,
árnyékot lobbant a gyertyafény
|
Emlék(k)ezek |
|
|
Fekete szoknya ráncán
két fáradt öreg kéz,
mint két elszáradt ág
őszi szántás után
|
Emlékezés |
|
|
Egy év,
háromszázhatvanöt nap,
többezer perc, másodperc.
|
Én nem értem |
|
|
Ha egy férfi nem érti a nő
tiszta, egyenes, logikus eszét
egyből rásüti, női szeszély.
|
Esti szél |
|
|
Csendesül szürkülettel az esti szél
Talán elfárad mire sötétre vált az ég
Arcomat odatartom
Lágyan simogassa
|
Éttermi ihlet |
|
|
Cyrano öngúnya megihletet
S versbe szedtem eme álremeket,
Míg oldalamba görcsöt nevettem
Nemrég a Kékrózsa étteremben.
|
farsangoló |
|
|
lobban a fáklya
víg mulatságra
hív ide táncra
farsangi bálba
|
Férjemnek |
|
|
Megszokott évek
Velünk jönnek
Történhet bármi
Összenőttünk
|
Gondolatok |
|
|
Még hajnal szürke paplanában alszik az ég.
Nem hallón hallgatom rezzenetlen csönd neszét.
|
Gyertya |
|
|
Izzó gyertyaláng, narancsszín lobbanás,
megfesti aszal lapján az éjszakát.
|
Gyertyaláng |
|
|
Gyertyaláng lyukat éget az égre.
Hamu a pereme, pernye hullik,
Egyre hullik lelkem peremére.
|
Gyöngy |
|
|
Kéz kagylójába szorult gyöngy
Lélekre váltan keresi szabadságát.
Úttalan útja göröngy,
Lüktető kín társa életen át.
|
Ha nem teheted |
|
|
"Ha nem teheted azt, amit akarsz,
Azt kell akarnod, amit tehetsz!"
Így élem évek sorát.
|
Hajdanánt |
|
|
Éden varázsában hajdan egy férfi élt,
Róla s vágyairól regélek most mesét.
|
Hajnal |
|
|
Bíbor fürdeti fellegek álmát,
Széllel libben a hajnali égre.
Harmat cseppen a rózsalevélre,
Szürkül, foszlik az éj feketéje.
|
Halál |
|
|
Némán jajduló végső csend.
Apró dobbanások zaja
|
Hazám |
|
|
Pusztán réved a szem, hegynek csúcsán elidőzvén.
Büszke tekintete néz, libben elé ezer év.
|
Hazug |
|
|
Saját epéjét nyomja belénk hatolva,
Hazugság fröcsög ránk ontva
Önnön becsapás vízióját.
Sáros omladék lesz a világ,
|
hogy lehet |
|
|
téli erdőn kéz a kézben
sétál egy pár
összebújnak azt hihetnéd
négy lábon jár
|
hulló falevél |
|
|
talán pernye hullik
levélnek képzeli magát
|
In Memoriam |
|
|
Először csak egy volt a pohár.
Megittad, jól esett,
Jött a következő
S jött még egy.
|
Kegyetlen könyörgés |
|
|
Szél, te hatalmas, erős óriás,
derékba töröd az életerős fát,
magasba emeled a tengert,
pusztává teszel virágzó kertet,
|
Kétszer ötvenkettő |
|
|
Nyár első napja volt akkor is.
Sütött a Nap, vagy esett az eső?
Nem tudom, nem emlékszem, hisz
E cudar létre akkor szült az idő.
|
kikelet |
|
|
hajnali pipacség
piros a messzeség
tavaszi boldog hét
veszi most kezdetét
|
Köd |
|
|
Utcakőre simul a reggel,
köd mögött ébred a Nap,
|
Látomás |
|
|
|
Hajnal ködébe vesző tájon
Sejtelmesen didergő vadvirág.
Pilleléptek borzolják szirmát,
Fuvallat súlyú látomás.
|
Ma ismét |
|
|
|
Ma ismét egy évet átugrott az idő,
Több lett hátam mögött a múlt.
|
Magamhoz ölellek |
|
|
|
Imádom édes, gömbölyű hasad,
körben kerek, mint egy gömb,
|
Meghalt érzés |
|
|
Régi érzés már emlékként sem él.
Ezer bántás kérgébe halt bele.
Koporsóba kövült fagyos zene
Őrzi a csendet szívem közepén.
|
Mélabús nap |
|
|
Sötét őszi hajnal,
hajamra köd szitál,
|
Memento mori |
|
|
Éj sötétjén szobádba osont a halál,
Ágyad végénél fejfaként megállt,
|
Menetlevél |
|
|
Tömbnyi lapokon kérdések sorakoznak,
táblázat téglalapjai áhítják toll kékjét.
|
Mesél a szél |
|
|
Lombkoronában megbújó szél
harmattakaró alól mesél.
Álmosan zizzenő levelek
hallgatják, mikor, merre ment.
|
Miatyánk |
|
|
Miatyánk, ki vagy a mennyekben!
Felhők határán túl, ott magasan fent,
Hová nem lát a szem,
Nem is láthat,
|
Mily csodás |
|
|
Egymás nyomába lépő percek
Lágy szépségből ráncokká lesznek
Szem körüli szarkaláb-erdő
Halvány karcolás, mely egyre nő
|
Most én |
|
|
Tavaszra nyár, nyárra ősz s őszre majd tél jő.
Ifjúságodra elmúlást görgetett az idő.
Hajdan fölém hajló óriás anyukám
Ma vállam szegletéig érsz csupán.
|
Múlt és jövő |
|
|
Éj sötétjére lángcsóva írt jelet.
Fogtuk egymás kezét, meneteltem veled.
Hittük, lesz közös, szabad jövő,
Melynek tüze szívünkből nő, egyre nő,
|
Múlt képei |
|
|
Képek villannak, némafilm játszik a falon.
Becsukom szemem ne lássam, de látom,
ott villog szemhéjamon.
|
naplemente |
|
|
lenyugvó est
ég horizontjára
bíbort fest
|
Napsugár simogat |
|
|
Ereszről csepegő jégcsapba fagyott tél
Szunnyadó tavasznak halk ébresztőt zenél.
Föld szomja beissza a jeges cseppeket,
Vékony hótakarón éled a természet.
|
Nem tudom |
|
|
Pislákoló lámpafény,
zsákutca végén taszító sötét.
|
Nyári zápor |
|
|
Esőcsepp koppant épp lábam élé.
Felnéztem, sötétlett már a messzeség.
Felhők serege készült kiadni mérgét.
|
Öregség |
|
|
Szél tépi arcomat,
Rádermedt már a fagy.
Didergő pihéken
Jajgat az enyészet.
|
Őrlődés |
|
|
Válni vagy nem válni? - ez itt a kérdés.
Akkor nemsb-e a lélek,
ha otthagy csapot-papot,
mert nem tökéletes az ott?
|
Örök számok |
|
|
Számok lépkednek előtted,
számokban mérik a jövőt,
|
Őszi hangulat |
|
|
Öleld magadhoz nyár
Gyengülő melegét!
Hangtalan jön az ősz.
|
Őszi képek |
|
|
|
Ősz hűvöse ölel minden reggel,
ruhámban szoba melege didereg.
Összehúzom magam, mint a veréb
eresz alatt, ha süvölt a szél.
|
rettegés |
|
|
|
hátam mögött a Nap
árnyékán lépkedek
|
sáman |
|
|
esőért kántál
tűzben a sámán
lelke az égben
könyörög érte
|
Sirató |
|
|
Így, így fogok emlékezni rád.
Fekszel a korházi ágyon,
arcodat elgyötörte a fáradtság,
|
Suhanó filmkockák |
|
|
Fülemben monoton zene,
Volt, van s lesz üteme.
Fordított idejű, megfordult világ,
|
Szabadon vitriolban |
|
|
Folyik szabadon lefelé
A vers mint
Egy folyam semmi rím
|
Számba vágyva (egy kis pajzánság) |
|
|
Illatod nyálamban érzem.
Kezembe foglak és csorog
|
Szellő |
|
|
Utolér, lágyan megsimogat,
szellőléte jóleső szerelmes ölelés,
|
Szellőből szél |
|
|
Feltámad, elül, süvítve száll,
fejeden torzonborz frizurát
kócol e modern hajszobrász.
|
Szenteste |
|
|
Hó kavarog az éjben.
Háztetők pirosát
Fehér sapkával takarja.
|
szitakötő |
|
|
érezted szitakötő röptét arcodon
láttad mint ver szárnya fodrot a tavon
|
Tavasz |
|
|
Tél dunyháját leveti a mező
Szél simogatja hóvirág kelyhét
Hófoltokon koppanó eső
Tavasz eljöveteléről mesél.
|
Tavaszváró |
|
|
Jöjj tavasztündér, varázspálcád hozzad!
Suhints oda jól a fagyos gonosznak.
|
Te balga szerelmes poéta |
|
|
Bizony sokszor
a szerelmes toll
bugyutákat ír,
mitől elpirul a papír.
|
Tenger zenéje |
|
|
Tenger virágainak zenéje
Hullámzó selyemtánc,
Sziklához simul,
|
Tócsa |
|
|
|
Elmerül papucs
Félig,
Vagy teljesen.
|
Utolsó sóhaj |
|
|
Lópata poroszkál, macskakő koppan,
felvert por szitál kerekek nyomán.
|
Üzenet |
|
|
|
Ezernyi pillanatból áll egy-egy perc,
néha milliónyi mérhetetlen szikra,
|
Valami úgy fáj |
|
|
Valami úgy fáj.
Lelkemen penge éle hasít.
Jajdulnék, de a hang
Fogak fésűjén megakad.
|
Véresen komoly |
|
|
Reitinger Jolán: Fájó búcsúzás verséhez
|
Verselő |
|
|
Nem vagyok én költő, csupán egy verselgető,
Rímeket fabrikáló, érzelem-szerkesztő.
Ritmusban koppanó szavakat összehozó,
Hervadó babérokra pályázó alkotó.
|
zongora |
|
|
halk hangja billentyűn suhan
fehérből fekete folyam
kezek játékát követve
|
Zsarolás |
|
|
Szeretet nélküli utolsó fegyver,
Kétségbeesés szülte perverz
Kegyetlen léleknek feszülő kés:
Öngyilkos leszek, ha elmész!
|
Zója |
|
|
Mikor döntöttél nyugdíjas leszel,
csak legyintettünk, úgyse bírod ki,
nem ülhet otthon nyugton valaki,
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…