A mostoha

Szivárvány sokáig halogatta a szembenézést magával és az érzéseivel. Egy szép, meleg nyári hajnalon leült önmagával őszintén elbeszélgetni.
- Elég bolond vagy te Szivárvány! – mondta a józan ész énje – Azt hitted, hogy szeretnek???
- Igen. – válaszolták az érzelmei – Igen! Azt hittem.
- Nagyon, nagyon buta vagy, de ezt már az előbb is mondtam. A mostoha szeretheti a gyerekeket, kik gyerekei lettek egy házasságban, de a gyerekek nem tudják szeretni.
- Nem hiszem el! Ha szeretnek valakit az megérzi és előbb, utóbb viszonozza azt. – érvelt meggyőzően Szivárvány érzelme.
- Elfogadhatnak, de szeretni???? – hangzott a csodálkozó válasz.
- Miért nem?
- Nem lehetsz ennyire naiv! Számukra te az apjukat vetted el tőlük, még akkor is, ha már elvált volt. Ők az első szülöttek, akiknek joga, birtoka van. Te egy bitorló maradsz mindig.
- Hisz hozzám fordultak, ha bajuk, bánatuk volt. Az én támogatásomat kérték, ha el akartak valamit érni az apjuknál!
- Ezt te valamiféle gyermeki szeretetnek gondoltad?
- Igen.
- Én mondjam meg neked, mi a szeretet, én az Észérv? No, ilyet sem hallottam!
- Miért, te nem így gondolod?
- Ez csak érdek. A szeretet, mikor odabújik hozzád, mikor elmeséli a vágyait, az örömét, hogy te is örülj vele. A szeretet, mikor a válladon sírja el bánatát, hogy vigasztald, hogy érezze, te mellette állsz. A szeretet, mikor megsimogat, ha látja bánatod van és veled örül az örömödnek. A szeretet, mikor aggódik, ha beteg vagy és boldog, ha felgyógyulsz. A szeretet, olyan hogy vigyáz, ne okozzon neked fájdalmat. – itt megállt a felsorolásban és várta, mit válaszol Érzelem.
- ……
- Látom hallgatsz. Tudtam, hogy belátod erre egy mostohagyerek nem lehet képes, mert nem szerethet.
- De én szerethetem őket és ez a lényeg. – zárta le a beszélgetést Szivárvány.
Még sokáig ült lehajtott fejjel és belül valami nagyon fájó érzéssel. Nem akarta elhinni, hogy Józanésznek igaza van. Majd egy emberöltőt élt abban a hitben, hogy szeretik. Fogadja el, hogy becsapta önmagát? Nem tudott felkelni a székről. A ránehezedő súly ülve tartotta. Úgy érezte, ha elfogadja az érveket, ha beismeri az önámítást, abba belerokkan.
- Hogy lehet így tovább élni, mondd! – hajtotta tenyerébe fejét Szivárvány.
- Jajj, de buta vagy! Rázd meg magad, menj tovább! Ismered a mondást: Ne fuss olyan szekér után, ami nem vesz föl. Ne várj el viszontszeretetet onnan, ahonnan nem jöhet. És ne sírj! Nem érdemes egyetlen könnycseppet sem hullajtani! Fogadd el, hogy te szeretsz, de nincs viszonzás. El fog jönni az idő, mikor gyűlölni is fognak.
- Nem!!! Ne mondj ilyet! – kiáltott fel kétségbeesetten Szivárvány!
- Bizony így lesz! Mikor majd úgy érzik, hogy nemcsak apjuk szeretetét, de a pénzét is elvetted, no majd akkor fogsz igazán sírni. Akkor be fogod látni, hogy igazam volt.
- Nem lesz ilyen! Vedd tudomásul! Te honnan veszed ezt?
- ….
Józan ész nem válaszolt. Talán belátta, hogy felesleges az érvelése.