Itt ülök, nézem a semmit.
Bent egy érzés boldogsága fáj.
Lassan legördült cseppje koppan,
Sós csillagokat szív magába az ágy.
Összeszorít, csavar, űzne egy más világba,
Hol gyengéd simogatás, szerelem vár,
Hol eggyé válik a test s a lélek,
Hol jólesőn összegömbölyödik lényem,
Mint gyermeki voltba visszatért megnyugvás.
Itt ülök, szívemben hiány.
Kétség igéz múltat s csalóka jövőt.
Mindhiába, kételyre választ nem találhat,
Nem léphetek át lelkem korlátja fölött.
Magamnak akarom minden pillanatban,
Görcsös szorításban csak enyém legyen!
Nem, nem lehet! Szétnyitom tenyerem.
Mit rabságban tartanék önzésem csupán
S nem a szabadon szárnyaló szerelem.
AJÁNLOM AZ OLDALT
