23/Nov - csillagokkal villanó
visszatartom a levegőt,
hogy növeljem a csend súlyát
olyan nehéz és olyan mély
23/Nov
csillagokkal villanó
visszatartom a levegőt,
hogy növeljem a csend súlyát
olyan nehéz és olyan mély
egyre lejjebb süllyedek benne,
mintha átlépnék egy más világba,
mintha az a saját dimenzióm lenne
kétszemélyes idősík,
ahová beszűrődik az utca,
a szomszéd és ki tudja
mi minden hangja,
de én csak az éj
mozdulatlanságát hallom
kőarcán hunyorgó szeplők
a néma csillagok
hangjukra figyelek,
néha velük együtt villanok
hagyom, hogy közelebb vigyenek
kiapadt könnyeimhez,
legyilkolt, hiába született gyönyörű szavaimhoz
egyszerű, gyászolt gyermekeimhez,
de nem érek el hozzájuk,
mert levegőt veszek és a csend
újra súlytalanná válik,
a csillagok eltorzulnak,
mintha nem számítana nekik létezésem
átmeneti állapot ez csak,
mert új csönd jön majd
talán már holnap vagy néhány év után,
és amíg ezen a bolygón vagyok
a súlyos, mély csend gyomrából
a csillagokkal örökké együtt villanok
|