10/Nov - Álom-Kép
Csak forgok magányom leple alatt.
Már a rózsákkal hintett ágy sem meleg.
Álom-Kép
Csak forgok magányom leple alatt.
Már a rózsákkal hintett ágy sem meleg.
Tán képzeletem játszik csupán, mialatt
hűvös verejtékemtől izgatott bőröm remeg?
Nem! Ez valóság, tudom! Félek, nagyon.
Nem az álom az, mitől reszketek. Az ébredés.
Hiszen álmomban lélegzem, élő vagyok.
De mit riadt, éber szemem lát: édes kevés...
Hiszen most még repülök, zuhanok akár.
De mozgásom iránya Te vagy, Kedves!
Majd az álmatlanság fagyos verembe zár,
hol zafír szemed csillogása sosem kedves!
A fal túl magas, vagy tán Te nem nézel már
soha rám...
Álmodok, s zuhanok hát tovább...
|