Szeretsz?

Szeretsz? – kérdeztem félve.
Hiába tudtam, igen,
Összeszorult minden,
Minden emlék bennem,
Mi lesz, ha azt mondod, nem?

Szeretsz? – néztem rád félve.
Szemedből olvastam, igen.
Sóhajba rebbent minden,
Minden maró kétely,
Mi lesz, ha azt mondod, nem?

ezredév telt el mióta
magamnak festett álomkép
átlépte délibáb tükrét
válóság lett, nem kósza
látomás, életre kélt

mesébe varázsolt életem
szebb, mint Andersen
valaha is mesélt
felhőtáncot lépkedek
szirének játsszák a zenét

két karban megpihenni
rablánc csörgését feledve
két szemmel ölelkezni
hajnal csókján lebegve
súlytalan léleklebegés

szerelmes ajkon a vágy
leheletnyi vallomás
szerelmes csók felesése
játszik Ámor kedvére
komponált szimfóniát

Szeretsz? – suttogó kérdés.
Választ nem vár sosem.
Tested minden rezdülése
Suttogja, kiáltja testemnek
Szavak nélkül is: Igen!