Hajnali séta


Lombkoronán hajnalt játszott a Nap,
Lábam  kavicsösvényen  lépdelt,
Nemrég emlékek útját követve
Elindult, meg-megállt szívem ütemére.
Lelkemben visszhangzott a múlt csendje,
Kezem érezte kezed melegét,
Képzeletemben lépted elkísért
A lombokon áttűnő napsütésben.
Harmat illata körénk fonódott,
Sétáltunk vágyunktól megigézve,
Szemünk elcsitult tükörképe
Egymásban kereste a messzeséget.
Hallgattam édes szerelmes szavad
Feloldódni az erdő halk neszében.
Jó volt élni s jó volt belehalni
Ölelő karod zsibbadt melegébe.
Képzeletben hányszor sétálok
Jól ismert ösvény útját követvén
S hányszor borzong sajgón szívembe
A soha, soha nem múló emlék.