Lám a virág éppolyan szürreális,  mint a világ!
Teljesen eredeti látásmód! 

zárkózottak közt feltárulkozol
napjaid megszámlálva
ha szerelmedben elvirágzol
bogár sem száll a hervadásra

amíg a feslettség meg nem ront
virágod csak igéret
teremni fogsz ha szirmot bont
de idődet feléled

mennyi mély ránc
sötét arca az ifjúságnak
szelet ringató vad tánc

méhe az időnek
árnycsapdát ejt a napsugárnak
ki sem talál belőled

hajrá pirosak fehérek
hajrá lilák és kékek
nincs vesztes csak nyerhetsz
nappalok égnek estéd csak illat

leveledbe sárgán botlik egy csillag

karjában zárul az ötkarú mámor
bolond bibéje nem szabadul
ha ennyi nyilával eltalál Ámor

lehajol hozzánk keríteni sem lehet
kihajol hozzánk simítja vállunkat
mint öt seb melyek a jövőnkre nyílnak

természet-adta útszéli kereszt

távoli kedves a csókom nem éri
sarjadó kedvvel a léptét leméri
roppant bujasággal az ágon sok bimbó
törtet közénk a vágyain ringó
élveteg nyílna a felhevült napra

két részeg bogár üdvözli szirmát
míg egymást sha meg nem leli
a nektárt virágport fenékig inná
ezért fordít a mási hátat neki

forog a kerék andalgó szélben
alkony a szeme a szirma ébren

fehér fodorra árnyék sodorja
bodor habfelhő táncol az égen

pajzán rajzán rajzón
porért és bódító borért
szalad a bogár libben a lepke

csak várja hogy hagyja a párja
őre az éber kertészleányka

Az árnyék is motívum, a nap hiánya - látszat!
Felhők járnak, jönnek - mennek, ahogyan a nap útja is látszólagos-
Innen nézve.