49/Nov

Képzelet és ébredés

Szivárványt szőttél felhők alatt.
Megtaláltalak.
Tündérlépted, s a bódulat
varázs-ágya bennem maradt.
Tenyeredben fürdött a nap.
Láttalak este a fák alatt.
Ki zenét, létet úgy szeret,
több, mint kósza képzelet.
Felsejlik szelíd szép szemed
és melege megragad.
Szélkócoltan ring
Selymes rét hajad...
Emlékszem, megsimogattalak.

Féltem, nem látlak többé
elvisz az ár messze
s mint mélabús temetőt
betakart az este.
A másnap félve jött elém.
Léted virágos rejtekén
Áradt a Rezgés
Áradt a Fény.
Otthagytam, mi tiszta bennem
S kit úgy öleltem,
hegyekben, fákban, füvekben, kerestem
hol Gyöngy-pára álmodik
szép szemedben,
és segített az ég.
Lelkem is letenném eléd
Hiszen a test, csak eszköz.
A lélek a vezeték.

Az utcán ha meglátnálak,
imbolygó, kósza léptekkel
indulnék utánad.
Keresem azt a percet,
hol, mint titkos tekercset
valahol meglellek.
Tán virágban a réten
egy magasabb rezgésben
érintem földi éned.
Erős vagy, mint a fémek.

Leszek barátod, szeretőd
Poharad, harangod, temetőd.
Nem múlik el napra nap,
most, hogy megtaláltalak,
hogy ne kívánjalak
látni, érezni Téged.
S Veled együtt a Mindenséget.

Ha megint rámnevetnél
kitárt karral szirmot szórnék
Mindent, mi él átkarolnék
és feléd vinne a szél.
Ajándék, adomány, talány
Szép Zöldszemű Lány.

Álmomban újra láttalak
őszülő alkonyon.
Ébredni képzelet és fájdalom.
Azóta várom, hogy érintse
Lábnyomod lábnyomom.