42/Nov

Cím?

Jéghideg ágyamban fekve álmodozom,
s jómagamon szánakozom.
Se fűtés, sem itóka,
nem melegít már Katóka.

Képzeletemben hozzám bújik Ő,
a hőn vágyott, drága nő.
Nem vágja fejemhez, hogy senki vagyok
és csak tetves minimálbért kapok.

Felnéz rám, össze-vissza csókol,
dicsér, egész nap bókol.
Vacsorára lángolt kolbászt eszek,
s nekünk mindent megveszek.

Lehunyom szemem, de máris szól a vekker.
Ébresztő, mihaszna! Kelni kell!
Eloszlik a rózsaszínű köd.
Öltözködni készülök.

Kilépve az utcára,
mosolyt erőltetek orcámra.
Munkahelyem előtt utolér a végzet.
Gáz van! Kutyakakiba lépek!

Csuszolom a lyukas cipőm talpát,
Hogy majd ne érezzem a szagát.
De mindhiába küszködök,
Mégis csak bűzölgök!

Hú! Iszonyú ciki!
Kéne egy cigi!
No meg a rávaló!
Az lenne a csudajó!

Belefogok a melóba,
Utána irány a csehóba.
Záráskor lapáttal kell kirakni,
Valahogy haza kéne baktatni.

Lassan és imbolyogva lépkedek
a sikátorokban – réveteg.
Letaposott lelkem
Csendben pihen bennem.

Nincs szerencse, csak sorscsapás.
Teljesen felesleges az álmodozás:
Életem egy katlan szurok,
amibe lassan belepusztulok.