18/Nov

Elkopott vers
 
Elnézem azt a rojtot, ott az ágytakaró végén
ahogyan lenéz az ágy alatti szőnyegre,
közös vonásunk van nekünk így együtt
-    a kopottság, lám kis helyen is megfér.
Ne aggódj kedves, az kis ránc is passzol velünk
amit reggel bevetettél, a lényeg az,
melletted érjen minket minden ébredés.
 
Párnám egykor ásító ölén,
még álmodni sem mertem róla hajdan,
hogy lesz egy kedves leány egyszer
ki szépséget ad a kopott szörnyeteg mellé.
De lám, a képzelet most meglódult;
mára elhiszem, hogy vénülő szemem
a kopott köntösömben mosolygó
szépségedre tekint, s  e valóság,
minden álmommal felér.
 
Te mindig csak nevetsz.
Rajtam, a szobán, magán az életen
s hogy mosolyt csalj rozoga arcomra
varázsszőnyegest mesélsz.
Nevettem, kacagtam is, nem emlékszem már,
mert ezernyi mosolyt viszonoztam, s egyben
észrevetted? - nem tudom,
ott volt minden megkopott  ifjúságom.