Sirató
Így, így fogok emlékezni rád.
Fekszel a korházi ágyon,
arcodat elgyötörte a fáradtság,
Sirató
Így, így fogok emlékezni rád.
Fekszel a korházi ágyon,
arcodat elgyötörte a fáradtság,
szemedben opál mattja,
ahogy tekinteted néz fel rám.
S én szemedben
megéreztem az elmúlást.
Ott az ágyad mellett
megéreztem a halált.
Szívembe mart majd harminc év ,
szorította a szeretet,
amit nem tudtál megölni bennem,
bármit tettél velem.
Kifordultam a szobából,
s szememből eleredt a könny,
hisz most azok a szemek
szeretettel simogattak
ott az opálfüggöny mögött.
Miért nem tudtak így nézni
évekkel ezelőtt,
miért nem lehettem boldog melletted,
pedig hogy de hogy szerettelek.
Leültem magamba roskadva,
hallottam, mint dübörög
mellkasomban a szív,
mintha ő is vissza akarná
pörgetni az idő kerekét.
Ne halj meg!
Legyünk újra fiatalok,
sétáljunk kéz a kézben,
nézz rám szerelmesen
s érezd, mint én:
örökké veled akarok élni,
hogy boldog légy
csak az a fontos.
Ne rontsd el,
ne hagyd, hogy szívem megfagyjon
a bántás jégkésével összekaszabolva.
Beletördelt jégpengétől megsebzetten
kérget növesszen a fájdalom köré.
Simogass szemeddel
úgy, mint ma,
mikor már az a szem
csak visszatekint.
Tudom szerettél,
mégis bántottál,
nehogy szeretetedtől
elbízzam magam.
Úgy érezted megalázkodsz,
ha szerelmed megérzem én,
inkább lelkembe gázoltál,
hogy azt lássa a világ:
ez a nő úgy szeret,
mint senki mást. ,
bármit tehetek, mellettem áll.
megcsalhatom,
megalázhatom
és lám
ő még akkor is mosolyog rám.
Mondd!
Miért volt ez jó?
Miért?
Élhettünk volna boldogan is.
Nem kellett volna
más karjában keresnem
a gyengédséget, a szerelmet,
amely ma már életem lett.
Nagyon nehéz a szívem.
Sóhajom ég felé száll,
vajon nem követi-e
tested utolsó sóhaját?
Bár ne így lenne,
bár csak rémeket érezne
itt belül valami.
Így.
Így fogok emlékezni rád.
Szemed akaratlan lecsukódik,
magára zárja a fáradtság.
Eltakarja a felvillanó
szeretetsimogatást.
|