Most én
Tavaszra nyár, nyárra ősz s őszre majd tél jő.
Ifjúságodra elmúlást görgetett az idő.
Hajdan fölém hajló óriás anyukám
Ma vállam szegletéig érsz csupán.
Most én
Tavaszra nyár, nyárra ősz s őszre majd tél jő.
Ifjúságodra elmúlást görgetett az idő.
Hajdan fölém hajló óriás anyukám
Ma vállam szegletéig érsz csupán.
Bölcsőként ringató két erős karod
Már gyenge, kiesik belőle a bot.
Szeretlek így gyengén is nagyon.
Fáradt kezed arcomhoz vonom.
Két tenyered kötényébe temetem fejem,
Mint gyerekként, ha rám tört a félelem.
Hagyom, az önkéntelen féltő simogatás
A rég ismert nyugalommal járjon át.
Szemem rád emelem, nézem a mosoly
Arcod barázdáin pont úgy oson,
Mint régen, incselkedve ajkad szögletén.
Ráncaid mögött a fiatal anyukámat látom én.
Nekem ott belül ugyanaz leszel mindig
Sorsom alatt kanyargó, pilléren nyugvó híd,
Melynek köveit az aggódó szeretet faragta,
S építette egyre szélesebbre, egyre magasabbra.
Hálás vagyok, belőled lettem ember
Gyenge kis suhángból fává neveltél fel
Erős vagyok, most én óvlak majd téged
Ne félj semmit, mondom, mint te nekem régen.
Szeretlek, így gyengén is nagyon szeretlek.
Míg a sors engedi őrzöm megfáradt életed.
XXXXXXXXXXXXXXXXXXX
Most én - magamnak változat
Tavaszra nyár, nyárra ősz s őszre majd tél jő.
Ifjúságodra elmúlást görgetett az idő.
Hajdan fölém hajló óriás anyukám
Ma vállam szegletéig érsz csupán.
Bölcsőként ringató két erős karod
Már gyenge, kiesik belőle a bot.
Szeretlek így gyengén is nagyon.
Fáradt kezed arcomhoz vonom.
Két tenyered kötényébe temetem fejem,
Mint gyerekként, ha rám tört a félelem.
Hagyom, az önkéntelen féltő simogatás
A rég ismert nyugalommal járjon át.
Szemem rád emelem, nézem a mosoly
Arcod barázdáin pont úgy oson,
Mint régen, incselkedve ajkad szögletén.
Ráncaid mögött a fiatal anyukámat látom én.
Nekem ott belül ugyanaz leszel mindig
Sorsom alatt kanyargó, pilléren nyugvó híd,
Melynek köveit az aggódó szeretet faragta,
S építette egyre szélesebbre, egyre magasabbra.
Nekem ott belül mindig ugyanaz maradsz
Mint sok-sok éve, mikor orvoshoz szaladsz,
Míg futás közben egyre mar a kétség
Vajon kékülő lányoddal időben odaérsz.
Hálás vagyok, belőled lettem ember
Gyenge kis suhángból fává neveltél fel
Erős vagyok, most én óvlak majd téged
Ne félj semmit, mondom, mint te nekem régen.
Szeretlek, így gyengén is nagyon szeretlek.
Míg a sors engedi őrzöm megfáradt életed.
|