álmatlanul

nézem, mint hajol fölém a plafon
lassan ketyeg az éjszaka
percről percre vánszorog az idő
kísért a holnap és a ma

hiába játszik altatót a homály
álmot nem csukhat szememre
ott bent múltam karcol és egyre fáj
emlékek filmjét pergetve

fáradt elmém jövő vágyain csapong
kétség s remény közt vergődve
múlt gyöngyeiből próbál építkezni
de gyöngyvárai összedőlnek

Elrejtem magam párnám alá
hátha nem talál meg a képzelet
pilláimmal ketrecbe zárom a sötétet
ne kísértsen holnap, múlt s jelen.