|
Álmodozás - csalódás
Felmerül a kérdés, kábítom-e magam nappal és éjjel? Csalódás vár-e rám majd egyszer, mert ennyit tudok álmodni, álmodozni?
|
Szeretem az estéket. Mikor végre ágybakerülök jóleső zsibbadás vesz erőt rajtam. Olyan, mint mikor az ember úgy érzi: No ez a nap sem a hiábavalóságért történt. Kicsit nézem a TV-t és boldog álomba merülök. Olyan jó tovább álmodni a napközbeni csodákat! Persze sokszor nem emlékszem az álmaimra, de tudom, hogy végig velem voltak.
Felmerül a kérdés, kábítom-e magam nappal és éjjel? Csalódás vár-e rám majd egyszer, mert ennyit tudok álmodni, álmodozni? Ha most azt mondanám szavazzunk, tutti sokan feltennék a kezüket, igennel szavazva. Az én kezem pedig nemmel voksolna. Csalódni csak akkor tudunk, ha van valami elvárásunk, ami nem teljesül, vagy egy képet rózsaszín fátyolban látunk csak, no és ez a fátyol lepotyog. Ki a hibás a csalódásért? Csakis önmagunk. Mást vártunk, másként láttunk, mint a valóság. Nekem nincsenek elvárásaim. Amely pillanat jó, azt élvezem és boldog vagyok vele, amelyik pedig nem, az elszomorít, de rögtön be is söpröm a szőnyeg alá és várom a következő szépséget. Sokszor szeretném, ha csak a csoda venne körül, fáj, hogy nem így van. Nem ringatom magam viszont hamis álmokba, hogy egyszer valóban így lesz. Nem akarom megváltoztatni a környezetemet, hogy belepasszoljanak egy esetleges rózsaszín álomba, a pillanatok örök csodájába. Boldog vagyok azzal, amit kaphatok, nem követelek többet, mert a kényszer már nem tenne boldoggá.
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
